Több, mint fél éve nem olvastam könyvet, ha olvastam sem éreztem úgy, hogy olvastam. De már jóval azelőtt is el voltak tünve az életemből a könyvek. Azt hittem a fáradtság – mi is az a fáradtság, mintha azzal, hogy nem sajnálom többet magam, ettől persze még néha igen, csak valahogy másképpen, szóval azóta, mintha a fáradtság is más színben tünne fel, olyan természetes, legyűrhető, majd nem leszek fáradt most az vagyok, de a most csak a mostban van és ha a fáradtságot engedem elhatalmasodni rajtam, akkor elveszítem a mostot.. Nem tehetem többé, annyi jó van, hogy ezeket a mostokat meg kell élni és a fáradtságra akkor gondolni, ha már a most élését ellehetetleníti, akkor pihenni kell, mert akkor a pihenés jelenti a mostot, hogy utána ismét legyen sok sok most, amiben élet van és vidámság és tapasztalás.*

A könyv elvonásnak az az előnye, hogy utána sokkal jobban tud esni, hogy olvashatok.. nem a laptopon, hanem a kezemben fogom a könyvet. Vettem is egy könyvet, majd ha elolvastam írok arról is, többet akartam, de aztán egy lett belőle.

A halál nem az élet ellentéte, hanem annak része. – nagyon ezt akarja kihozni központi gondolatnak a szerző, de nekem az egész tetszett, éppen a természetessége miatt, éppen a mostok miatt és a félelemmel felűlírt mostok miatt. Az egész történet úgy van elmesélve, mintha az öngyilkosság teljesen természetes lenne a fiatalok körében, érdekelne, hogy a 6oas, 7oes években valóban olyan sokan öngyilkosok lettek Japánban, vagy csak ennek a fiatalembernek az életében voltak ilyen bomlott elmék.

Pihent fejemben a gitár is főszereplő, minden helyszínen van egy gitár, nem véletlen, hogy a címet a Beatles Norvegian Wood dala adja. Fontos a gitár és egyértelmű, hogy Reikónak van gitárja és, hogy az öregeknél a fészerben is van egy felpofozható gitár, leit motívként jelenik meg Vatanabe életében.

A szexualitást is olyan természetességgel kezeli, mint mikor egy akármilyen filmben egy részleges jelenetet látni, amitől még mindig csak a 12es karika van ott, mégis kicsit ekörül is forog a történet, de csak olyan gyakorisággal, amilyen gyakorisággal az egy 2o éves életében természetes.

Néha jött, hogy leírjam, hogy mit esznek, majd ha egyszer Tokióba repülök tudjam mit és hol enni... aztán nem írtam le..

*sci fi kapcsán jött valahogy, hogy miért burkolózik valaki könyvekbe, főleg sci fibe, vajon korlátolt a képzelőereje és a mások képzelgéseire van szüksége, hogy illúzió világát táplálja? Kicsit olyan kölcsönveszem a másét, mert nincs nekem sajátom, de ez a könyvekről általában is elmondható, nem az illúzió, hanem a tapasztalat szintjén, vagy mindkettőn, hogy sűrítve veszünk át mindent, amire nem lenne időnk, hogy magunk megéljük, mindezt egy könyvből. Nincs ebben semmi kritika, csak felmerült. Milyen jó, amikor ösztönszerűen vagy tapasztalattal magad szerzed meg azt a tudást, amit a könyvek mondanak el másoknak.

A tegnap azt mondták rám, hogy érett vagyok és nem hitték, hogy csak 24. Állítólag egy olyan fajta magabiztosság és nyugodtság van bennem, amit csak élve lehet elérni. Ez jól esett, nem gondoltam eddig erre, de ha valamit már két teljesen különböző forrásból hallassz az elgondolkodtató... valamikor, észre sem vettem, és éltem annyit, hogy ilyennek tünjek, minden mesterkéltség nélkül

Bizony, bizony, úgy szállnak a napok, hogy az éjszakáknak iparkodniuk kell, ha nem akarnak lemaradni.

Áprilisban volt hazaérkezés, boldogság és bolondság. 3o. án elmentünk a lányokkal Critical massre kölcsönbiciklikkel, majd május 1et is megültük a nyomáti tetőn. Biciklit vennék magamnak, de úgy tünik nem téma, de csak szépen sorban.

Május 2.án elkezdtem dolgozni az új irodában, Réka kolléganővel, mert Csabi épp infón volt. Még azóta is bambusznak érzem magam, nem érzem, hogy átlátnám, de állítólag ez csak az én percepcióm, a valóság pedig teljesen már, remélem így is van.

A második munkahetet szabadnapokkal kezdtem, lelibbentem egyet Bukarestbe interjúzni, Etihad, itt még eddig nem voltam, ez is úgy lett, hogy Audrey tett a fórumra egy interjú helyszín listát áprilisban s én kiszúrtam Bukarestet, jelentkeztem, meghívtak s elmentem. Még sikerült is, szóval már olyan szinten vagyok, amilyenen eddig nem voltam. Az irodára való tekintettel azt kértem, hogy augusztustól vegyenek számításba, remélem valóban megtörténik majd és végre kipróbálhatom, hogy álmom e a repülés vagy valami vakság.

A munkám szeretem, csak többet dolgozom, mint eddig, néha kicsit túlórázom, de erre nem igazán tudok panaszkodni, mert eleve szabadnapokkal kezdtem, szóval amíg mindenkinek jó, addig mindenkinek jó. Nekem jó, szeretem a hangulatot s az egészséges hozzáállást.

Kedden este kiderült, hogy megyek egyet a tengerre szerda reggel, úgyhogy elmentem a tengerre.. az éjjel érkeztem haza, tanulságos volt a tanulmányi kirándulásom. Meggyőződtem róla, hogy továbbra sem lesz számomra cél a tengerparti nyaralás, de teljesen rendben van, ha másoknak ez a jó.

Szeretnék most megnézni 1-2 szindarabot és ilyenekre vágyom, majd elválik, közben az emberi tehetetlenség, butaság, undokság stb. leckéit tanulgatom... keverve egy kis fakultatív egoizmussal.

A tengerparton is kellett pozitív hozzáállás leckét adnom, napfelkeltére mondta a virágöntöző férfi, hogy unja, mondom ne unja és azzal hagytam ott, hogy "Zambiti mai mult!" szabad fordításban: Mosolyogjon többet!, azaz Smile more! ebből is hatásos szlogent lehetne faragni.. a csufondáros, saját helyzetén változtatni képtelen, emberektől mentsen meg a sors, vagy tanuljak meg nem viszonyulni ehhez, lelki tusákra nincs szükségem, ha valaki boldogtalan ne utáljon, mert én boldog vagyok, attól még neki nem lesz jobb. Ezt örökre jegyezd meg!

Ha már a Tarom-Hotelcon kombónak köszönhetően nyertem egy felejthetetlen félnapos Otopeni-i nyaralást, akkor miután elbőgtem magam, megnyugodtam, meggyőződtem róla, hogy semmi esélyem hamarabb elkotródni innen, megtaláltam a konektort és az ingyen internetet.

Most itt vagyok, várom a drága édesapámat, aki síró telefonomra rögtön mondta, hogy igen, jön értem, tudom, jönne értem a világ végére is, hála a jóistennek van nekem édesapám s még a hangja is nyugodt volt.

Most megírhatom a nagy leszámoló beszámolót, csak a hangulatomon kell még egy cseppet változtatni s utána már boldogan írhatom az elmúlt hónapok tanulságait, élményeit s egyéb csecsebecséit összefoglaló bejegyzést.

Ez a kis csuda városka itt van a közelben, autó hiányában, egy buszozás és két vonatozásnyi távolságra.

Van egy szép tó, kigyózó.

Kacsák a tavon.

Park és sétáló mellette.

Kedves kis utcák, ahol barangolni lehet.

Néhai börtön.

Tó

S a tó partján van Imperial hotel s annak kerek erkélye, hogy a hideg kirázzon s meg kelljen álljak hirtelen felismerésemben, mert ha én azon az erkélyen állnék, akkor éppen úgy tekintenék a csodaszép tóra, mint abban az álomban, amiről nem írtam a blogba, de ami egy nagyon furcsa álom volt..

Annecy nagyon szép kis város, tökéletes volt kicsit kikapcsolódni így a szezon végén. Sokmindent nem lehet csinálni, csak sétálni és gyönyörű képeket készíteni.

Lassan, csendesen elkábulok, szinte meditatív állapotba zuhanok és csudajó érzéssel tölt el. A tegnapi paranormális jelenségek hatása alatt, meg véletlenek egész sorának köszönhetően épp vettem magamnak egy Zöld tea parfűmöt a mostani sláger Roger & Gallet-től :)

Ilyet ni:

Egészen kellemes, simogató és bódító, kicsit a Women of Earthre emlékeztet, bár már nem vagyok biztos benne, hogy emlékszem arra a parfümre, csak tudom, hogy nagyon szerettem kb 11 évvel ezelőtt, amikor még létezett s ki nem vették, mert mint útóbb kiderült túl jó volt, hogy Avon alatt fusson s megtartották különlegességnek.

Ez egy ilyen szezonvégi ajándék magamnak, élvezem, mert egész télen szinte semmire nem költöttem, most meg egy egy alkalommal szép kis összegekkel kényeztetem magam, de hát kell ez a kisasszonyságomnak.

Nagyon bizarr, egyenesen ijesztő, de most komolyan, ilyent kitalálni is nehéz, s ha sikerűl, akkor is borzongató lesz.

Történet 1

Les gets-ben van egy múzeum, úgy hívják Musée de la Musique Mécanique, s amióta itt vagyok azt hittem hogy csak azután nyit, miután én már hazamentem, aztán kiderűlt, hogy nem, úgyhogy elterveztem valamikor elmegyek. Ez eddig teljesen normálisan hangzik.

Történet 2

Néhány napja elfogyott az otthonról hozott samponom, úgyhogy ma reggel leszedtem a polcról csomó kicsi sampont, hogy azokat használjuk el s ma reggel hajat mostam egyikkel, találomra, Roger & Gallet.

Bizarr jelenség

Szintén ma elmentem a zenekütyü múzeumba, mert utolsó nap volt, hogy felhasználhattam a bérletem. Végignézegettem az alap kiállítást, de kértem jegyet az extra kiállításra is. Az alap unalmas volt, ha már hangszerek, akkor nekem hang is kellett volna, nagyon szépek, de ha képet nem készíthetek róla... mindenképpen megcsodáltam, bár inkább a külsőn volt a lényeg, nem lehetett annyira belelátni, mint a Patek Philippe ben a szerkezetekbe.

Egyébként érdekes, mert a szerkezetek alapgondolata ugyanaz, mint az óraszerkezeteké, csak itt a zenének, a zenei hangok magasságának is jelentőssége van. Mindenféle giccses meg kevésbbé giccses Carillon, zenélő óra, orgona, s persze sok sok zenélő doboz.

Az extra kiállítás viszont a Roger & Gallet dobozaiból állt, amik gombnyomásra mozogtak. Ez a rész nagyon vicces volt. A 3oas évektől kezdve a párizsi parfümbolt minden évben egy ilyen dobozba kitalált jelenetbe reklámozta a parfümjeit. Különböző társadalmi rétegek életébe lehet belátni, a legapróbb részletig figyeltek a hitelességre, annyira, hogy használt miniszappan és hálósapka is felfedezhető egy egy térben, meg persze a parfűmök itt ott.

Egy egy jelenet egészen merész volt, főleg, ha arra gondolunk, hogy a két világháború közötti időszakban mi volt a norma. Honni soit qui mal y pense, avagy rossz annak, aki rosszra gondol, ezzel takaróztak, bár adott jelenetek annyira félreérthetetlenek voltak, hogy inkább naív az, aki nem arra gondol, amire én :)))

Maga a múzeum vegyes érzéseket keltett bennem, fantáziátlan, mint kiállítás, s ha már én nem készíthetek képeket, akkor legalább valahol lenne néhány szép kép..

Na de ez a Roger Gallet samponos egybeesés ez már olyan szellemtörténetbe illő, pedig becsület nem tudtam, hogy mit is fogok látni a múzeumban, inkább arra számítottam, hogy hallani...

Mit csinál a chalet kisasszony, ha angoloknak dolgozik? Fogad a Grand National nyertes lovára, aztán nem lett nyertes egyik sem, bár a legkevésbbé esélyesnek számító lovam sokáig az élen volt.

Ez a lóverseny alap szórakozás angoléknál, úgyhogy tegnap hirtelen elkezdtünk fogadni, csak úgy, hogy a negyven lovat tíz fele osztottuk, sorsolással és aztán lettek nyertesek is.

5 euró belefért, hogy kicsit játszadozzunk, de úgy éreztem, hogy életek változhatnak meg egy egy ilyen fogadás után, bármi is legyen az eredmény.

Kb. 1o év után Monopolyztam a napokban és érdekes volt a játék mögötti pszihológia. Adott pillanatban én voltam a nagyhatalmas Döbrögi uram, akinek rengeteg pénze és birtoka van. Ebben a játékban is győz a személyiségem és kegyesen elengedtem kisebb nagyobb összegek részeit a lányoknak, de ugyanakkor felfogtam, hogy attól mert én 9 helyett 4el vagy 5el is megelégszem, attól más, hasonló helyzetben kiverné belőlem a 9et, sőt, ha nem rögtön adom, akkor kamatostól.

Egyszerűen fizetésképtelenné váltak, egyik körről a másikra került át minden birtokolható ingatlan, pályaudvar, stb. hozzám, pedig eleinte nem is voltak az enyémek a legdrágább birtokok.

Míg Ellie a 1o összekönyörgött fontjának ugrált én nem is rezzentem, amikor 2ooo fontot kellett kifizetni, mert nem változtatott az 5oo as csomómon, annyi 5ooasom volt, hogy nem számított. Nem csaltam, nem akartam én, egyszerűen szerencse volt. De ez egyéb gondolatot szűl. Tegyük fel, hogy valaki törvénytelenűl jut bármihez és emiatt büntetést rónak ki rá, ha annyi pénze van hasonlóan reagálhat, kb le se sz.rja, mert mindegy.. elég szomorú...

Tanulságos játék volt, gyerekként abszolút nem gondoltam bele, hogy mennyire valóságra alapuló következtetéseket lehet levonni ebből a játékból.

Az egyhangú hegyi élet ellen kézzel lábbal kapálózva kűzdök, úgyhogy minden lehetőséget megragadok. Ez a fesztivál csak úgy busz várás közben tünt fel egy jelentéktelen plakáton, aztán regisztráltam s kaptam az smseket. Az érdekessége, hogy nem tudod pontosan hol lesznek a koncertek, sem hogy mikor, sem hogy ki fog fellépni s nincs belépő díj, mert sízni kell a helyszinekre s a skipass a belépő. Ezt hittem eredetileg, aztán kiderült, hogy jóval előre lehet tudni, hogy mi hol lesz, s még azt is, hogy ki énekel éppen.

Mivel a töröttkarú leányzót kellett szórakoztatnom nem sok koncertre jutottam el, de volt egy napos bulis, egy napos sörös, amiután hullámozva síztem le a hegyről, ezt inkább nem magyarázom. Lehet, hogy mások 1-2 üveg bor után is vígan síznek, de nekem ez a hullámzás inkább furcsa volt, nem rossz, csak ahelyett, hogy hű de bátor legyek, inkább álmos voltam, amitől a hóbuckák hullámoztak, na de lejutottam s még vagány is volt Keziah Jones, interaktív koncertet rendezett... BAFUKA, ez egy olyan szó, ami szerintem az én országomra is talál nem csak Nigériára, kb a kicsi is, savanyú is, de a miénk, vagy milyen a magyar narancs, na ez is olyan hangulat, hogy nem éppen tökéletes, de a miénk :))

Aztán volt egy unalmas nőcis, amit ott is hagytam, mert ennyire én még életemben koncertet nem untam, s aztán kiderült, hogy amire úgy készültem az éppen akkor volt, amikor Les Getsben zuhogott, meg az egész Portes du Soleilben s mi itthon Monopolyztunk.

Gyerekként azt hittem, hogy a felnőttek soha nem izgulnak semmiért, hogy nyugodtan léteznek s nem kavarog a gyomruk, nem zaklatja őket álmatlanság fontos események előtti éjszakán vagy fontos események közben, vagy bármilyen események közben.

Erre meg kiderűl, hogy igenis zaklatott éjszakákból, nappalokból, pillanatokból áll a felnőttség. Hogy ugyanolyan érdeklődve várjuk a dolgok kimenetelét, mint az angyalt és éppen annyira megtudunk lepődni vagy elégedni, mint az ajándékot bontó gyerek.

Állítólag a korral exponenciálisan növekszik az izgalom, hát legyen... talán a nagyobb tétek teszik, tetszik ez a gondolat..

Be sajnálom, hogy múlt héten nem láttam az első részt.. Szeretném, ha annyira alapos tudásom lenne fizikából, kémiából, hogy egy ilyen csodálatosan szerkesztett filmet tudjak készíteni, amiben a teremtés folyamata ennyire érthetően, ennyire lenyűgözően van átadva.

Brian Cox stílusa kívánt néhány percet, aztán megszoktam és megértettem, hogy ő is olyan igazi, aki teljesen el van bűvőlve attól, amiről beszél. A teljes átélésből, egy kinyújtott katarzisból, magyarázza a csodákat.

Ami a vörös óriás magyarázata kapcsán eszembe jutott libabőrt okozott.

Milyen érdekes egybeesés, hogy a főnix is vörös. Vajon nem egy vörös óriás a haldokló főnix, amely tudja, hogy halálával új élet keletkezik? Mennyire kellett tudja, hogy mi is történik, az, aki a főnixet kitalálta. Káprázatos, amikor a legendák metaforáiban valami valóság magot vélünk felfedezni.

Na még egy hidegrázás, betettem ezt a képet, mert úgy éreztem, hogy megfelelően ábrázolja, amiről beszélek, de nem néztem meg, hogy mit ír apróban rajta, hát erre meg Phoenix Nebula, csak, hogy hirtelen bebizonyítsa, hogy amit én magamban összekapcsoltam nem annyira fikció, mint gondoltam...

műveltség...

Hozzá tartozik-e egy európai ember általános műveltségéhez Európa földrajzának felületes ismerete?

Adott egy ügyvéd, egy könyvelő és egy egyetemi neurológia professzor, nem ismétlem meg, a lényeg, hogy nem utcaseprő, kőműves és pék triumvirátus tagjai a kedves alanyok, hanem csupa címeres, címzetes, hadd ne említsem a becses szarvasmarhát.. s a megfejtendő kérdés, amire egyikük sem tudja a választ, Románia és Magyarország földrajzi elhelyezkedése, úgy Európában, mint egymáshoz képest.

Vitathatatlan, hogy a nyugatiaknak, a keleti blokk egyszerűen nem Európa része, vagy ha van is fogalmuk hogy van egy Kelet Európa, akkor arról max annyit tudnak, hogy az nem jó, oda nem megyünk.. szerencsére nem mindenki ilyen, és ebből is lehet tanulni. Méghozzá azt, hogy ami nekünk fontos, ami számunkra elvárt tudás vagy egyértelmű tudás, az másnak teljesen lényegtelen, és attól lehetnek nagyon ügyes emberek, akik adott témákban igen otthonosan mozognak, csak egyszerűen az ő szemszögükből mindegy, hogy melyik ország hol van, mert náluk a kirándulási paletta az egész föld, de annak is az a része, ahol az ismerős már nyaralt.

Próbálok egyensúlyt találni az irónia és a megértés között. Igenis eltudom fogadni, hogy mindenkinek más elvárásai vannak saját magával szemben és az, amit én elvárok az teljesen hibás megközelítésből adódik, csak éppen még mindig megvagyok lepődbe, nem nem, megvagyok rökönyödve.. elvagyok csodálkozva s talán egy cseppet csalódott is vagyok... szerencsére az elvárások hiányát, mint csalódást megelőző gyógyszert ismerem, csak gyakran elfelejtem bevenni, aztán utólag mindig eszembe jut s rögtön jobbkedvre derülök...

Vajon én milyen kérdésekben vagyok annyira balek, hogy adott ember, akinek az éppen az élete értelme, valósága, azt gondolja majd rólam, hogy micsoda egy műveletlen paraszt vagyok.. Vajon az, hogy én úgy érzem a legtöbb dologról van egy felületes ismeretem csak önámítás és valójában sűlt hülye vagyok? Vajon értékesebb e egy felületes mindenre kiterjedő tudás, mint egy mélyreható specializálódás.. végülis az fog maradandót alkotni valamiben, aki elmélyűl, aki kutat és kimerít egy területet. Végkövetkeztetés, én vagyok a bambusz...

Így bíráljak legközelebb, hogy félő én kerülök ki vesztesként, mert elmélkedem, ahelyett, hogy tennék és lexikális tudás alapján méregetem az embereket, amikor ők letudnak tenni valamit az asztalra én meg legjobb esetben a vándormadár szerepet alakítom jól..

Disneyland és Mini dubai, Romániában elment az esze a nagyokosoknak, mi lenne, ha a saját valós erősségeit tenné turisztikailag fogyaszthatóvá s nem importált műparkokba s műlátványosságokba fektetné nemlétező pénzét a kedves állam. Meg áll az eszem s pukkadok ki, hogy mekkora eszement marhaságokat képesek kitalálni.

Ha már így, akkor tessék befektetni infrastruktúrába is hatásosan, hogy a kedves ideutazó, ne kétirányú időutazó legyen, értsd jön a saját jelenéből, a múlt körülményeit idéző országba, ahol a jővő parkjaiban szórakozik..

Hihetetlen, hogy ebben látják a fellendülést, s talán mégrosszabb, hogy lehet igazuk van... csak éppen ha a rács hiányzik, akkor minden használhatatlanná válik.

Ma +13 fokot mértünk és fürdőruhában napoztam, igen, még mindig az Alpok havas csúcsai alatt tartózkodom, csak éppen a hőmérséklet-időjárás páros nyivasztja a síszezont, szegény síszezon fulladozik, ha nem adunk neki egy kis hideget félő, hogy megfullad, s vele úszik az egész alpoki havas, lesz sáncban a hóvíz, már van... Lics és Locs táncot járhatnak s jöhet a Mountain bike keringő.

Még szombaton történt, hogy kiállításra mentem Evian városba, sármos úriember társaságában. A 3 említett művész alkotásaiból összeválogatott La vie au quotidien kiállítás azért fontos, mert kiállítás, itt meg nem sok kultúrában van része a magamféle kultúrszomjas kisasszonyoknak.

A 19. századi párizsi embert láthattam, egyrészt ugye a kisasszonyokat, akik csábos hullámaikba vonják a fizető urakat, meg egy kettő Toulouse-Lautrec plakát.

Daumier és Steinlen ugyanazt a témát boncolgatta, nagyjából ugyanabban az időszakban. Érdekes volt látni a francia munkásosztály és a burzsoázia közötti ellentétet a két művész sajátos stílusában.

Steinlen ábrázolása által teljesen odaképzeljük magunkat az utca közepére, mintha mi lennénk a másik ember, annyira közeli minden és inkább valóságos. Elég népszerű errefele Steinlen, mindenhol másolatai láthatók a Chat noir plakátnak.

Daumier iróniája szórakoztató lényekké alakítja szereplőit, a karikaturista ugyanazokat a főszereplőket használja csak valahogy nagyobb cilindere lesz az úrhatnámnak s erősebb vonások, amitől az egész nevetséges lesz. Egyértelmű, hogy melyik társadalmi rétegről mit gondol. A krinolint mondjuk fölösleges parodizálni, már önmagában paródia :))

Lautrec litográfiái rózsaszínfényű szobában elég ütősek voltak. Bár inkább hullámoknak lehetne nevezni az alakokat, azok annyira jól görbülő görbék, hogy nagypofájú uramra tökéletesen símul az érdeklődést színlelő madamme.

Ezen tetszett, aminek nem jut most eszembe a neve, amikor egy másik szinten van a kép, mert ugye kezemben fognám a magát kezében fogónak ábrázolt plakátot.

Ezt is láttam, mondom én, hogy csupa hullámlények :)

Evian egy bájos kis városka a Leman tó partján, a híres Evian vizet itt palackozzák.

Az eredeti forrás, a Cachat, védett, a vizet kizárólag itt lehet palackozni, ingyen ittam Evian vizet :) mondjuk nap, mint nap ezt iszom.*

Állítólag kb 45 évig csurdogál át minden csepp víz a homok és különböző ásvány rétegeken, amitől olyan tiszta, hogy a gyárban semmit nem csinálnak vele, csak beletöltik a designer made üvegekbe.

*15 éve ingyen ittam borszéki vizet is és tisztán emlékszem a kútra, hogy szagos és szines volt a víz s nagyon le kellett hajolni, mert nem csövön jött ki, hanem bugyogott fel, ha meg nem így volt, én akkor is így emlékszem.

Megszúrtam az újjam, mint Csipkerózsika, de elaludni nem fogok, pedig most örülnék egy 3 napos alvó kúrának.

Az alpoki napok mostmár fogyatkozni kezdenek, túlvagyunk a szezon felén, mostantól számított 8 hét múlva már a saját otthoni ágyamban fogok ébredni. Érdekes, hogy most ezt az ágyat nevezem saját itthoni ágyamnak, s hogy mindig más ágy a saját ágy s mindig más az otthon, de azért haza még mindig igazán vásárhely.

Tegnap kérdezte Orsi, hogy hányszor kell az embernek összepakolni az életét. Ez a fájdalmas édessége a vándormadárkodásnak, az állandó változás, még ha az, hogy "állandó" itt nem napi vagy heti rendszerességet, hanem pár havit jelent.

Mennyire más, amikor huszonévesen összeköltözöl, családot alapítasz, majd 25 év múlva még mindig ugyanott vagy, legnagyobb felfordulásokat egy egy festés alkalmával vagy nagytakarításkor éled meg, olyankor kicsit átrendezed az életed, esetleg egyet kettőt költözöl egy egész felnőttkór alatt. Másabb, mint amikor fél évente 2 böröndre csökkented a szükséges holmi mennyiséget s mész, amerre a szél sodor.

Ilyenkor érzem, hogy mennyire kevés tárgy fontos, sőt akár a szükséges jelzőt is használhatom. Kevés tárgy szükséges, de jó a tudat, hogy valahol van egy kuckó, ami az enyém, amiben a többi fölöslegesnek érzékelt tárgyam hever. Nem ismerem a teljes vándorlást, mert mindig ugyanoda térek vissza, ezt szeretem. Talán éppen ez az, ami erőt, bátorságot ad, hogy ilyen vidáman éldegéljek erre arra. Messze nem lennék ilyen nyugodt, ha nem lenne egy biztos pontom.

Közben már a következő célon gondolkodom, de van bennem egy kettősség.. akarok ismét jeleneteket vagy akarok egy egész színdarabot... s mennyire múlik rajtam? A Csokoládéban olvasható ez a letelepedési képtelenség, hogy Vianne nem tud megmaradni egy helyben, bármennyire is próbál, mintha az lenne a sorsa, hogy állandóan vándoroljon.. Lehet, hogy egyelőre nekem is ezt kell tennem. Amíg a változással vagyok boldog, addig nem kell megállni, majd ha boldogtalan leszek, akkor változtatok... :)

csoda 1, 2, 3, 4, 5 jött a levélben, Before sunrise aztán Before sunset, írtam róla bejegyzést a mozzila lefagyott s elúszott a lényeg, hogy bármit kívánhatsz, ha nem leszel ideges, amikor nem kapod meg, vagy valami ilyensmi és a gondolataim, a mostaniak, a nyugodt künyezetes, kiteljesedéses, amikor csak magamat hallom, na azok is, és tetszett.. köszi Viki,

Annyira fáradtnak érzem magam, hogy Coca Cola lightot iszom, mivel ugye délután tilos a kávé nekem, ezért most ilyen alternatív megoldáshoz fordultam, ami ajjajjajj, mennyire, hogy nem jellemző s mennyire nem jó, de egyszerűen képtelen vagyok ébren tartani magam s a tudat, hogy most szinte 5 s nekem még legalább 11ig konstans dolgom van, még csak nem is konstans, ha konstans lenne jobb lenne. DE nem az, ma például 3 részletben jönnek haza a vendégek és van egy család, amelyik ma érkezett délben. 4 után érkezett az első brancs, aztán következik egy adag fél 6kor s még egy 6 után valamivel, mert azok rögbit néznek a sípályán, egyelőre Franciaország vezet az írek ellen. Na most itt az az érdekes, hogy 6tól még a gyerekeknek is a vacsorája van, úgyhogy akkor nekem majd ügyesen kell rendezni a felnőtteket, hogy Sheila rendezze a gyerekeket. Mire ez lejár teríthetünk is vacsira, ami 8tól van, hogy aztán 11kor ha a felső hatalmak is úgy akarják lejárjon a vacsora. Remélem mindenki minél fáradtabban érkezik és nem fognak éjfél utánig kuvikkolni, mert értem én, hogy ők 9ig aludhatnak, de nekem 7kor kell kelni s mivel egész nap lesem, hogy mikor kell valamit csinálni elég nehéz.. nem a mennyiséggel van a gond, hanem a szétszórtsággal, azzal, hogy ma pl nincs egész délután szabad 1 órám, hogy lefeküdjek, mert szanaszét vannak a 25-35 perces nyugik, ami alatt csak ilyen lehetetlen bejegyzésekre futja. Szerencsére az egész nem ilyen, nem szerencsére pedig jövőhéten mégtöbben leszünk, áááá... s most jövök rá, hogy ma még ráadásnak a disznóhúsos vacsora van, ami a legtöbb mosatlannal jár, jajistenem.

1754-ben bevezette Mária Terézia a kettős vámrendszert, ami erősen visszavetette a magyar ipar fejlődését. E vámrendelet lényege, hogy a birodalmat önellátóvá tegye. A magyarországi agrártermékekre a birodalmon belül alacsony kiviteli vámot szabtak, kivéve azokat a cikkeket, amelyeket az örökös tartományokban is termeltek. Az Ausztriából és Csehországból származó iparcikkekre alacsony behozatali vámot kellett fizetni, míg a magyar kivitelt e téren megnehezítették.

A Columbia Egyetem (Columbia University) az Egyesült Államok New Yorkmagán felsőoktatási intézete. Tagja az Ivy League-nek. 1754-ben alapította II. György angol király. Legtöbb intézete Manhattan közelében található. városának

Hajnali 1kor Isten éltesse Ildikőt, otthon már 2... ha még egyszer délutáni órában kávézhatnékom támad, akkor inkább lefekszem vagy iszom egy pohár melegvizet, csak úgy, mert a hideg unalmas s biztos azért kávéznék.

A Hold teljesedik, lassan megy neki, pedig mennyire jó lenne, ha most az egyszer nem 14 napig tartana, hanem mondjuk 2 vagy 3, hogy legyen minél hamarabb igaza, annak a szavojárd embernek, aki szerint holdtölte után hull majd a hó. Kell a hó... a hegyi embernek, azaz nekem, kell a hó, így még hóhányó sem lehetek... :)

Ha egyszer EmőKe valamit a fejébe vesz, akkor annak előbb utóbb valamilyen látszata lészen. Most is Úgy Nevezett valami van a fejemben, aminek előbb utóbb látszatot szeretnék.

Ez olyan típusú bejegyzés, amit nem akarom, hogy értsen a kedves olvasó, ez néha egybeesik azzal a bejegyzéstípussal, amit bizonyos idő után én magam sem értek, mint az előmelegített pingvin, csak több hatással az életemre.

Ma kimentem a könyvemmel a +8 fokba a napra s adott pillanatban letettem a könyvet s ledöltem a padra, s elrepült felettem egy madár, s akkor beugrott, hogy a madár rámpottyant, aztán eldöntöttem, hogy az nem is az én gondolatom és nem fog rám pottyantani a madár :)

Néha vannak negatív gondolataim.. nem általános pesszimizmus, hanem hirtelen benyilaló lehetséges negatív kimenetelek, amelyeket szívesen elhessegetnék, mert beárnyékolják a tudatom. Általában úgy érzem, hogy ezek nem az én saját valóság variánsaim, hanem csak azért vannak a fejemben, mert mamával voltam sokat, amikor kicsi voltam s neki vannak ilyen gondolatai. Idegennek érzem ezeket a változatokat, nem enyém, hanem a másé, ezesetben a mamáé. De mit kezdhetek velük, hogy eltünjenek s ne féljek, hogy bekövetkeznek? Erre a kérdésemre kaptam nagyon jó választ tegnap, tulajdonítsam valaki másnak, s akkor elmennek. Egyelőre működik :))

Jó tudatosítani, hogy reakcióink tanult, felépített variánsok alapján működnek. A lényeg, hogy a félelem is egy tanult reakció s csupán átnevelés kérdése, hogy kezelni tudjuk.

Úgy érzem ezen sokat rontanak a hülye filmek is, amelyekben a szereplők mindenféle lehetetlen rémséges helyzetben vannak s az agy azokat megjegyzi s persze ott a pozitív végkifejlet, de egyáltalán megismertetni ezeket a kellemetlenségeket... minek?

Vacsoránál leesett, hogy mitől érzem itt néha fáradtnak magam, még olyankor is, amikor látszólag semmi oka, mert semmilyen (fárasztó) tevékenységet nem végeztem.

Vajon nem e számít fárasztó tevékenységnek, ha az életedet egy másik nyelven éled? Arra jutottam, hogy de igen.

Kellett hozzá egy elég hangos asztaltársaság, akik néha fittyet hányva az etikettre, egymást túlharsogva, próbálnak szóhoz jutni. És én mindezt megpróbálom követni, sikerül is, aztán, amikor már érzem, hogy sok, akkor elkezdek tenni venni.

A körülmények nem adnak lehetőséget a magyar nyelv használatára, angol gubóban vagyok, talán szerencse, bár ettől a franciám nem javúl, de ha franciául csinálnám ugyanezt még nehezebb lenne...

Ezt tudatosítva, lehet, hogy ezentúl majd tudatosan nem figyelek s hagyom pihenni az agyam. Nem csoda, hogy a szinkrontolmácsokat nagyon jól fizetik, kimerítő tevékenység az övék.

Errefele a legegyszerűbb, a saját autó után, minibusszal menni Genfbe. Állandóan mennek reptérre, úgyhogy beminibuszoztam GVAra, hogy Orsival várost nézzünk. 11kor valahogy odáig jutottunk, hogy csomag le volt pakolva, jegyek megvéve s mehettünk a városba. Átmentünk a Mont Blanc hídon, a szökőkút nem működött, járkáltunk kicsit az utcákban, aztán kiderült, hogy a trvezett kb 9 óránkból maradt 4, mert Orsit hamarabb összeszedik, ami alatt ebédelni, múzeumozni kellene, úgyhogy kb ennyit is csináltunk.

A reformáció falánál készítettünk képeket, meg Luther kútjánál, ami semmiképpen nem kút, de akár lehetne kút is :)) meg a zsiráfnál a játszótéren. Aztán ettünk egy egyetemista helyen, mert kb 1 órát azzal töltöttünk, hogy éttermet találjunk, ahol Orsi Raclette-t ehetne, nekem mindegy volt, mert én minden héten ehetném a Raclette-t, csak én nem sajtozok. Olasztól, thaion keresztűl japánig mindenféle étterem került az orrunk elé, de egy hagyományos helyi, na az nem, szóval lett szendvics... :)) az legalább finom volt.

Itt már 2 óra s akkor nyit a Patek Philippe múzeum, ahova bementünk szemet legeltetni, lelket melengetni, ámúlni bámulni, hogy micsoda szerkezetek léteznek. Elképesztő óraművek, milyen találó név, valóban műremekek, remekművek, alkotások, hosszú éves kutatások eredményei ezek a precíz időmérők. Meg esztétikailag sem megvetendők, olyan kívűl belül jó.

A Calibre 89 a Patek Philippe csúcsteljesítménye, a cég 15o éves évfordulójára készült 1989ben. 5 év kutatás és 4 év kivitelezéssel, 1728 darabból álló szerkezet, amit a világ legbonyolultabb, legösszetettebb zsebórájának neveznek. Kicsit érdekes lenne a maga 1.1 kilójával zsebben viselni :) Ez az óra minden releváns csillagászati és földi időmérésre alkalmas. A hold állását figyeli, a húsvétot jelzi, szökőéveket és a hamis szökőéveket is figyelembe véve pontos dátumot tart számon, és még millió okosság van bele építve.

Rendesen szerelmes lettem ezekbe a szerkezetekbe, én a harangtornyokban is mindig megnézem a toronyórák szerkezetét, ha van rá lehetőség, de apróban még lenyűgözőbb.

Innen elkísértem Orsit a pályaudvarra s mentem tovább a szék fele. Én a széket is akartam látni, meg is lett, még napsütésben... aztán sétáltam le a Botanikus kert felé, ami éppen zárt, meg amúgy sem Januárban kell az ilyensmit látogatni. A WTO udvarán bogarászva kerültem át a tóhoz, amikor már szürküledett és hideg volt, úgyhogy előrehozattam a transzferemet, rohantam állomásra, rohantam reptéren s 8kor itthon voltam.

Genf nem nyűgözött le, nem is olvastam utána igazán, jó, hogy reformáció, meg tényleg az órák, meg édes mondja, hogy egy biztonságos város, ahol történelem van. Tetszett, hogy az utcanévtáblákon rövid leírás van a személy tevékenységéről, de nem tudtam egy központot beazonosítani, vagy ilyenek. Ennek fényében nem csoda, hogy a százakárhány méteres szökőkútjáról híres, na meg az órákról, hogy az órákat ne is említsem...

Lehetne még 2-3 napot múzeumozni, meg rengeteg pénzt költeni, de azt máshol is lehet, szóval Genfben óra .. :))

Ennek a lábbelinek a fontossági foka itt: nagyon fontos.. fontosabb, mint a síbakancs, hóbakancs, szaladócipő vagy balerina, mindenképpen fontosabb, mint a teljesen jelentéktelen magassarkú cipő vagy szandál, legyen az Teva vagy nem Teva, mivel a házban papucsban járok s legtöbbet a házban vagyok.

Volt is kettő, egy meleg pampó és egy műanyag csoszogó.

Meleg pampó, a maga csodaszép kék svédmintájával két hét használat után elkezdett lyukadni, sebaj, hadd lyukadjon, amíg lehet viselem.

Műanyag csoszogó viszont teljesen cserben hagyott, nem átallott a melegítő elé vetemedni és felkancsarodni, de úgy hogy még a csiga is megirigyelné szabályos csökkenő görbületét.

Ezek után ma helyettesíteni kellett a két megbízhatatlan jószágot. Így lett - szerintem életemben először - macis papucsom, gumi talppal s melegen :) lila színben pompázik s rajta kockás anyagból mackó úrfik virítanak. Kettő az egyben, vagy kettő helyett egy sem... majd kiderűl.

... izgalmas volt a mai nap... érezhető irónikus hangja

Találtam egyik iskolának az oldalán egy sí szint felmérőt, Ski level finder :)

Valahol 4.3 körűl helyezném el a mostani szintem, ha elérem a 6ost áprilisig azzal már boldogan élek, míg meg nem halok :)

Ennek tudatosítása után nem mondhatom többet magamról, hogy je suis débutant, bár még mindig úgy gondolom :)

Mennyi ideje is sízek? 5 hete kb, persze ez nem olyan, mintha 5 hétig sívakációztam volna, mondjuk olyan, mint 2 lazább sívakációs hét, ahhoz képest nulláról 4 re fejlődtem, de állítólag ez a sízés hátulütője, hogy az elején látványosan javulsz, aztán meg nehéz fejlődni. Bár most is érzem, hogy egyre jobb s már nem üt meg a gutta, ha egy pirosat látok, bár a Linga, na majd, ha a Linga menni fog a kerülő nélkül, teljesen, na akkor mondhatom, hogy igenis jöhetnek a pirosak, válogatás nélkül, sőt még egy egy szelidebb feketére is benevezek :)

Nincsenek ilyen öngyilkos Chavanette céljaim, annyira őrült nem vagyok... a piros azért kell, hogy nyugodtan induljak akármilyen körútra, azontúl a kék is elég lehetőséget tartogat, főleg, amilyen mostoha körülmények vannak most...

Vagy 77 kanyar után a szomszédban van Genf.. mégsem jutottam még oda, hogy szétnézzek, na de most minden fordul, mert várost nézünk Orsival... ha már a látogatásából nem lesz semmi legalább összefutunk Genfben, ami olyan viccesen hangzik, én az Alpokban, ő Brüsszelben s találkozunk Genfben, ami gyakorlatilag fél úton van, mert ő repül egy jó órát én meg annyit autózok, hogy oda érjek :))

Unalmas szöveg, szép képek alább...

Első sétám alkalmával egy rövid és könnyű útvonalat választottam, ami a szomszédos Montriond köszséghez tartozó Les Granges falucskából indul.

3as számú útvonalként van számon tartva és papír szerint másfél órás. A másfél óra jól van számolva, nekem 1 óra s 15 percbe telt úgy, hogy az ebédszendvicsemet megettem fent s nem siettem.

Valójában január van, bár a képekről csak a frissen nyíló virágok hiányoznak. Nem is próbálok senkit meggyőzni, hogy ez a kép az Alpokban, ezer méter környékén készült Januárban...

Mondom, hogy 1 kmre vagyok a tengerszinttől...

Találtam egy kukoricaszemet, s benne egy táplálkozó bogárkát.

Aztán folytattam az utam.

Míg elértem a célom:

A "guéritolles" egy régi francia szó, ami hegyi rétet jelent, a terület legelő volt házikókkal, de rég nem lakják, ma már csak a romok láthatók.

Lent Morzine s talán a Pleney hegy, s meg kell törölnöm a lencsém :)

A lefelé kanyargó ösvényen elhaladt elöttem 4 őzike. Előbb 1 majd 3 másik, a pontosság kedvéért. Rögtön arra gondoltam, hogy ennél közhelyebbet bele sem tudnék foglalni ebbe a kis sétába, de sikerült lencsevégre kapni őket.

Otthon is kellene erdőben bóklászni...

A bakancsomnak új értelmet találtam...

Ismét csak egy terv, mert az időjárás beleköpött a levesembe, de jó kis terv. Végig fogok baktatni az összes járkáló úton. Vannak itt ilyen kész sétautak, néha mászósabb, néha tényleg sétálós, s ezeket akarom végig járni, kezdve a rövidebbekkel, azok is legalább 1.5 - 2 órásak.

Igaz, hogy ezek nyárára vannak kitalálva, igaz, hogy minden röplap megemlíti, hogy nem jó ötlet egyedűl nekivágni, de kit kössek most magamhoz? Azt is mondja a lap, hogy tudassak másokat terveimről, hát tudnak róla s ha dupla idő alatt nem érek vissza, akkor utánam indulnak. Néhány órára meg csak elég lesz a Lionbar s fél liter víz a túléléshez, meg aztán nem elfelejtendő, hogy az Evian hegy környékén mászkálnék s itt teli van minden csorgókkal s forrásokkal. Csak úgy patakzik a drága Evian - Live young :)

Sok napom sok órája szól a gondolkodásról meg a céltalanságról s arról, hogy kellene keríteni egy célt. Valamiben keresem ezeket a megoldásokat, ilyen valaminek nevezném a Camino gondolatát is, ami valószínű tolódni fog, egyszerűen nincs ahogy összeszedjem a szükséges összeget és nem tudnék úgy zarándokolni, ha tudom, hogy 1 hónap alatt eltüntetem a fél év alatt megkeresett összeget.

A Caminónak egyébként meg az lenne a célja, hogy tisztázzon dolgokat a magamra figyelés által. Adott most ez a szituáció, ami bizonyos pontokban különbözik az eredeti elképzeléstől, viszont mintha fedné a zarándoklat bizonyos pontjait. Rengeteg időm van magamra, szinte az összes időm magamra használhatom... a szocializáció nem egyszerű, sőt erőltetett minden lépésem, úgyhogy inkább kedvesen elbeszélgetek a ma érkező, holnap továbbálló vendégekkel, megpróbálok példát venni az arra érdemesektől, inspirálódni, feldolgozni s valamerre kutatni.

A célom találni egy célt... :) ez kb ugyanaz a bejegyzés, mint amit néhány napja írtam, csak más szavakkal, de ezt csak most látom, hogy megnéztem mit írtam néhány napja :)